2018. február 4., vasárnap

Isis Astara - Istennői hívás


Fordította: Rácz Anita
Néhány dolgot szeretnék mondani Isis Astara távozásával kapcsolatban.
Örökké hálás leszek érte, hogy lehorgonyozta az Istennői energiákat erre a bolygóra, azokban az időkben, amikor erre olyan nagy szükség van. Nem nagyon ismerték nyilvánosan, de a munkája és amit tett, hatalmas és alapvető hatással volt a bolygóra. Leginkább arra emlékszem vele kapcsolatban, hogy milyen elkötelezett volt (és minden bizonnyal most is az, a másik oldalon), hogy lehorgonyozza az Istennői energiákat ezen a bolygón. Nem számított, hogy vasárnap délután van és nem vágyott elismerésre vagy hogy hatalma legyen mások felett. Az volt Isteni célja, hogy visszahozza az egyensúlyt a bolygó és az itt élő minden érző lény felszabadításáért. Számtalan embert inspirált, engem is. Nagyon sokat dolgozott azért, hogy folyamatosan lehorgonyozza az Istennői energiákat a planetáris rácsba és segítsen stabilizálni és harmonizálni a helyzetet.
Ezért most fel szeretném szólítani mindannyiunkat, mintegy emlékeztetőül, főleg a nőket és papnőket, hogy életben kell tartanunk az istennő tüzét azokban a kritikus időkben, ami jelenleg a Földön van. Véget ér egy hatalmas kozmikus ciklus és egy új kezdődik. Mélyreható változások jönnek, mindentől függetlenül. Minél közelebb vagyunk az áttöréshez, annál jobban összenyomódik, összepréselődik minden, annál intenzívebbé és változékonyabbá válik. Feltétlenül szükség van és lesz az Istennői energiára, hogy stabilan tartsuk a szituációkat.
Abba kell hagynunk a kritizálást, a feszültség és negatív észlelés projektálását másokra és magunkra. Gyengédnek kell lennünk másokkal és magunkkal. Kapcsolódjunk a Lelkünkkel, az Én Vagyok Jelenlétünkkel, az Én vagyok erejével. Tudnunk kell, hogy az Én mindig az az Istennői energia Vagyok, amire szükségem van. Támogassuk egymást. Sugározzuk és vizualizáljuk mindenhol a Kozmikus Szeretet rózsaszín Fénysugarát. Kapcsolódjunk és hívjuk az Istennőket: Íziszt, Tarát, Durgát, Kuan Yin-t, stb.
Isis mindig elénekeltette velünk ezt a dalt Cobra konferenciáin:
Egyek vagyunk
Te bennem vagy
Minden lépésemnél ott vagy
Minden lélegzetvételemet megosztom veled
Egyek vagyunk


Maradjunk elszántak, tartsuk életben a lángot!
Történjen bármi, sikerülni fog, a Fény végső Győzelméért!
Ez az Élet természete.
Újra együtt leszünk a Föld felszabadulása után, együtt Egységben, mint a Fény és a Szeretet angyali lényei. Addig is maradjunk kapcsolatban a Fény hálózatában.

Sok Szeretettel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.