2017. november 30., csütörtök

Női és férfi energiák



Egy idézetet szeretnék nektek először mutatni, amit az egyik Cobra interjúban találtam.


„COBRA : a férfi/női energiák ebben az univerzumban az univerzum teremtésétől fogva jelen vannak.






Tulajdonképpen a férfi energia az elektromos energia, a női pedig a mágneses, és mindig van egy kölcsönhatás.











Minden megnyilvánult anyag ebben az univerzumban a férfi és a női energiák közötti dinamikus kölcsönhatás eredménye. Ugyanakkor mi is rendelkezünk ezzel a két polaritással és mikor tökéletes egyensúlyba hozzuk őket, az a felemelkedésünk egy nagyon fontos vonatkozását jelenti.


A bolygónkon a Cabal mesterségesen elnyomta a női alapelvet, a női aspektust, mert tudták, ha ezt megteszik, sokkal könnyebb irányítani az emberiséget. Most a galaxis középpontjából nagyon erőteljes női energia érkezik, hogy helyre billentse az egyensúlyt.







Ez a férfi és női energiák között lévő új egyensúly egy nagyon fontos vonatkozása annak a folyamatnak, amiben most vagyunk. „





A kölcsönös tisztelet és szeretet az, amit elnyomnak bennünk. A szerelmet tárgyiasították. Azt tanították, hogy nem fogadhatjuk el és nem adhatunk belőle valóban, mert feltételekhez kötik. Beleszól a pénz, a külsőségek, az eltorzított vágyak. 


A szerelem és a szexualitás a magasabb dimenziókban nem különül el egymástól. Itt a karanténban is csak azért történhet meg mindez, mert van egy implantátumunk a köldökünknél, ami elválasztja a Mennyet a Földtől, a férfit a nőtől. Ezáltal könnyebben irányíthatóbbak vagyunk. De meddig még?


Nem szabad hagynunk, hogy ezekkel a téves eszmékkel és energiákkal befolyásoljanak bennünket.
Csak annyit kell tenned, hogy megteszel mindent annak érdekében, hogy ezen átmeneti időszak alatt odafigyelsz arra, akit nagyon szeretsz. Ha nem tudja, mi is fog történni hamarosan, akkor is türelmes vagy vele.
Meghallgatod, ha beszél hozzád. Figyelsz az érzéseire és a gondolataira. Megöleled és annyi törődést adsz neki, amiből érzi, hogy fontos neked. 


Emlékszel még arra az érzésre, amikor először fellobbant benned a Szerelem tüze? Mintha nem is ezen a világon lettél volna, igaz? Az arkhónok megtettek mindent, hogy elnyomják benned a tiszta, szeretetteljes gondolatokat, de már tudod, hogy miben mesterkednek, ezért ott van a kezedben a tudás. Használd hát fel és hozz újra értékes és meghitt érzelmeket az életetekbe!







Egészen más lesz minden, mert már nem fognak tudni benneteket befolyásolni. Az arkhónok allergiásak az Istennő energiára. Nem táplálja őket, nem tudják értelmezni.
Le kell kapcsolódnunk erről a régi, torzított és érzéketlen energiáról, és helyette minél többet bevonzani az eredeti feminin és maszkulin energiamintából.

Hálás vagyok, hogy jómagam is tudhatok mindezekről. Azt kívánom, hogy az Egyensúly a lehető leghamarabb jelen legyen ezen a Bolygón is. Az összes káros program folyamatosan törlődik és Paradicsomi hely lesz Gaia...újra!!

Az Istennő legyen mindenkivel! :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.