2017. augusztus 1., kedd

Sárkány Társaságok

Kedves Olvasók!

Az Eseményhez kapcsolódóan ebből a cikkből megismerhettek néhány olyan csoportot, akik a Föld Bolygó felszabadításán dolgoznak már nagyon régóta. Eddig nem hallhattunk róluk, titok fedte a kilétüket. Cobra elárult számunkra némi információt róluk, a többire az Esemény után derül majd fény. 

AZ ESEMÉNY - 4. rész - Sárkány Társaságok

Jó néhány társaság, csoport dolgozik a Fény erőivel és az Ellenállási Mozgalommal karöltve értünk itt a Földön. Magyarországon vannak a Pozitív Templomosok, akik megtesznek mindent, hogy megszabaduljunk a pénzügyi rabszolgaság alól.
Ezen alkalommal azonban keletre szeretnélek benneteket elvinni. ( Cobra hamarosan Thaiföldön és Tajvanon tart Felemelkedés Konferenciákat, amik rendkívül fontosak minden szempontból.)

Íme az a négy Társaság, akikről beszélt:
Kék Sárkányok: egy titkos taoista csoportból származnak. Szoros kapcsolatban állnak az Agarthai hálózattal. A titkos Phitagóraszi Renddel együtt képesek voltak a reneszánsz felébresztésére Olaszországban. Több nem mondható el róluk, kivéve azt még, hogy ők néhány portál őrzői.
Vörös Sárkányok: a Ming dinasztia hadseregeiből származnak. Taktikai támogatást adnak a Kínai kormánynak, hogy lehetőségük legyen a Rotschild beszivárgástól megszabadulniuk. A Vörös Sárkányok a Drákói faj pozitív ágától származnak. A céljuk, hogy legyőzzék a fő ellenségüket a Jezsuitákat (andromédai-orioni hibridek) és a Rotschildokat (orioni fekete mágusok). Ők valódi, bátor őrzők, az igazság védelmezői.
Lépést tartottak a technológiai fejlődéssel és jelentős katonai hatalomra tettek szert. A számítógép specialistáik elég okosak és hozzáértők ahhoz, hogy megnyomják az újraindítás gombot, ha az idő elérkezett. Megvan a tervük a Szentségtelen Négyessel kapcsolatban (drákói ember hibridek: G. Bush Sr,,Henry Kissinger, Donald Rumsfeld, Dick Cheney - ők a "top 4 arkhón")

A Vörös Sárkány családok támogatják titokban Putyin elnököt is.
Fehér Sárkányok: a politikai, katonai, és pénzügyi területre koncentrálnak a Cabal ellen. Együtt dolgoznak egy földalatti szervezettel a Sárkány Kapu nevezetűekkel. Igen előrehaladott technológiai fejlesztéseik vannak, a spirituális szabadságunkat szeretnék elősegíteni, ezért az éteri síkon lévő arkhón fogva tartás témakörével foglalkoznak. Mindkét csoport azért van, hogy a Föld végre felszabadulhasson, a módszereik kiegészítik egymást. A Sárkány Kapu fejlesztése a Mandala Gömb Lézer Rendszer is. 2013-ban kapcsolatba léptek a Főnix Csoporttal (ez a csoport foglalkozik a Tachion Kamrákkal is), hogy az emberiséget fejlett gyógyító technológiákkal támogassák.
A Fehér Sárkányok között vannak olyanok, akik mindig azért reinkarnálódtak, hogy küzdjenek a sötét oldal ellen.
Szóvivőjük Benjamin Fulford.
 

Azúr Sárkányok: nagy szükség van spirituális iránymutatásra a különböző Sárkány csoportok körében, ezért az Azúr és Kék Társaságok megtesznek mindent ennek érdekében.
Az Azúrokról nem árult el nekünk többet Cobra, viszont azt még elmondta, hogy az egyik fő központja a Sárkány családoknak Tajvan. Most már érthető, hogy miért utazik oda és tatja ott a Konferenciát.

Stílusosan, mivel a Távol Keleten kalandozunk a Kínai Esemény Támogató Csoport által készített videót szeretnék nektek mutatni. A címe: A történelem hosszú folyama. A videóban kínai szöveg hallható és angol felirat látható. A fordítás szerint nagyjából erről szól:
Elfeledett emlékek
Az élet igazsága

A mi jelenünk és jövőnk
Egy millió évvel ezelőtt virágzott Atlantisz itt a Földön. Kiemelkedően fejlett és virágzó időszak volt ez. Igazi Aranykor, tele szeretettel és pompával, a tökéletességre törekedve úgy, hogy az egyensúly meglegyen.
Nem volt gyűlölet, háború, minden a boldogságról és harmóniáról szólt.
 Majd egyszer csak idegen, negatív erők fedezték fel Atlantiszt és sötét Misztérium Iskolákat hoztak létre.
Megkérték az atlantisziakat, hogy ezekbe az iskolákba menjenek és implantátumokat tettek beléjük, mindezt úgy, hogy a Szabad Akaratára volt bízva mindenkinek, hogy elfogadja ezt vagy sem.
Amikor az egész ellenőrizetlen lett, megjelent a Földön a dualitás.
Végül az Atlantiszi Civilizációt elpusztították.
Most
Tömeges Ébredés
A világnak nem kell háborúktól tombolnia, nem kell gyűlölettel elárasztva lennie és nem kell elborítva lennie könnyekkel. Kérlek idézd fel a lelkedben a könyörületességet. A Szeretet körbevesz mindent és mindenkit.
A Fény átjárja a sötét éjszakát.
Az Esemény
Az Esemény véget vet a dualitásnak itt a világunkban.
A nem fizikai síkon egy energia villanás fogja elérni a Földet, ami a Galaktikus Központi Napból jön.
Egy mély álomból fogja felébreszteni az embereket.
 Megtörténik a pénzügyi újraindítás és kiosztásra kerülnek a Jóléti Alapok.
Elképesztően fejlett technológiák lesznek a Főáramú Médiában bemutatva.
A Cabal tagjai le lesznek tartóztatva és az igazság a nyilvánosság elé lesz tárva.
A végtelennek hitt szenvedés és az elveszettség érzése véget ér.
Az Emberi Faj üdvözölheti az új Atlantisz visszatérését. Az Új Atlantiszban a sötét erők soha többé nem fognak létezni.
Az új társadalmunkat, amit mi fogunk újjáépíteni, elhozza számunkra az Aranykort.
A Fény Erői kapcsolatba lépnek velünk. Együtt képesek leszünk egy örökké tartó Paradicsomi környezetet létrehozni itt a Földön.
Kérlek téged, hogy imádkozz békével az eljövendő változásokért és Isten áldjon mindenkit.
A Szeretet és Fény mutassa nekünk az utat.
Az Erő legyen mindannyiunkkal.
Teljes tudati érzékelés
Jólét
Kölcsönös segítségnyújtás
Határtalan Szeretet
Készülj az Új Atlantiszra, az Új Aranykorra
Most ....Akkor kezdjünk?
A Szívem alig várja az Igazságot és a Szabadságot
Figyelj a szíved hangjára és megkapod a válaszokat
Namaste

Kínai Eseményt Támogató Csoport
Szép napot kívánok mindenkinek!
 Viki :)



Magyar Cobra Csoport

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.